Annál sikeresebb lesz a fogyás, minél többször állunk a mérlegre
A Duke Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a fogyókúra során minél többször ellenőrizzük le súlyunkat, annál nagyobb eséllyel adhatjuk le felesleges kilóinkat. A kijelentés hátterében természetesen inkább pszichológiai, mint valódi tudományos magyarázat áll, de a kísérletek és a statisztikák alapján az összefüggés bizonyítható!
Állj mérlegre, és mondj nemet a nassolásra
Az egyetem munkatársai szerint amennyiben egy fogyókúra során valaki naponta legalább egyszer rááll a mérlegre, az elősegíti, hogy gyakrabban eszébe jusson a diétázás, ezen felül pedig a tudatosabb táplálkozás lehetősége. Aki így tesz, az a kísérletek alapján kétszer akkora eséllyel mond nemet a nassolásra, mint az, aki ritkábban méri meg magát, ezen felül pedig ha mégis a káros élvezetek mellett dönt, sokkal kevesebb desszertet fogyaszt el.
Hogy mégis mekkora eredménye van annak, ha mindennap felállunk a mérlegre? A kutatók úgy vélik, hogy ezzel a kis aprósággal akár meg is háromszorozhatjuk a fogyókúra sikerét, ezt pedig konkrét adatokkal is alá tudják támasztani, hiszen vizsgálataik során azok az emberek, akik a féléves fogyókúrás időszak során napi szinten ráálltak a mérlegre, 9,5 kilogrammot tudtak leadni, míg azok, akik egy hónapban egyszer mentek a mérleg közelébe, mindössze 3,2 kilótól szabadultak meg.

Annál sikeresebb lesz a fogyás, minél többször állunk a mérlegre
A szakértők úgy vélik, hogy a mindennapi mérés pszichológiailag sokkal fokozottabb önkontrollt eredményez, ezáltal az érintettek számára lehetővé teszi, hogy minden nap eszükbe jusson, miért is küzdenek. A mérleg ezen felül elősegíti a diétás étrend szabályainak betartását, valamint azt is, hogy az érintettek a látható eredményekkel, vagy éppen azok hiányában ellentmondjanak a kísértésnek.
Akár háromszor nagyobb esélyünk lehet a fogyásra
A kutatók a vizsgálatba közel 50 közepes- vagy nagymértékben elhízott férfit vontak be, akikkel első lépésként egy kérdőívet töltettek ki, majd a részletek lefektetését követően fokozatosan nyomon követték őket, ezáltal őszintén kellett vallaniuk étkezéseikről, valamint arról is, hogy mennyit és mikor ettek, mozogtak vagy éppen ültek a tévé előtt. Az eredmények után a szakértők azt találták, hogy azok a páciensek, akik minden nap ráálltak a mérlegre, átlagosan két-háromszor annyit fogytak, mint a kontrollcsoport, ezen felül pedig sokkal szigorúbban tartották magukat az étrendhez, sőt többet is mozogtak.
A Duke Egyetem munkatársai a kísérletből írott tanulmányban kifejtették, hogy azok az emberek, akik naponta mérlegelték súlyukat, legfeljebb háromszor nagyobb eséllyel tudták csökkenteni a napi kalória-bevitel mellett a leadott kilók mértékét is, miközben kisebb eséllyel nyúltak a nassolni valóért és kevesebb időt töltöttek el a televízió előtt. A kutatók szerint mindez pusztán pszichológia, egy kis ösztönző azoknak, akik leginkább saját jellemük és esetleges érdektelenségük miatt nem tudnak lefogyni, a mérleg ugyanis nem csak emlékezteti, folyamatosan kordában is tartja vágyaikat, illetve célt ad a kezükbe.
2207 megtekintés, 1 a mai napon