Mivel és hogyan rajzolnak ügyesen a legkisebbek?
A rajzolás tökéletes lehet az önkifejezésre a kisgyermekek számára, emellett pedig maga a mozgás is jó érzéssel tölti el őket. Kezdetben még nagyon érdekes neki az, hogy egy egyszerű ceruzát vagy filcet fognak és ahogy a lapon húzzák, szép színes csík megy utána. Egy kis idő elteltével pedig kezdik felfedezni saját ügyességüket és azt is, miket lehet alkotni rajzolás közben.
A rajzolás fejlődése pontos életszakaszokhoz köthető. Legelőször van a „firkakorszak” mikor a kisgyermek még csak ismerkedik a dologgal. Szülőként sokszor lehetünk bajba, mikor gyermekünk boldogan mutogatja rajzait, mi pedig nem látunk belőle semmi értelmeset.
Ebben az időszakban a rajzuk rengeteg formából tevődhet össze: körkörös mozgás, hosszú egyenes csík és a hirtelen hajlított vonalak veszik át az uralmat a rajzlapon. Ez az időszak 8 hónapos kortól egészen 24 hónapos korig tart. Ilyenkor a rajzolás számukra szuper elfoglaltság, szépen fejleszti a képességeit, miközben jól mulat. Ennek a firkakorszaknak van egy második fele, mely 2 éves kortól 4 éves korig tart, ilyenkor nem tudunk még szándékos ábrázolásról beszélni, ám különböző alaprajzocskákat már nagyon ügyesen össze tud kapcsolni és ahogy a gyerkőc betölti a 3. életévét, elkezdi rajzait megmagyarázni és elnevezni is.
Mivel rajzolnak az oviban?
3 év után a gyerekek rajzaiban felismerhetőek kezdenek lenni azok a formák, alakok, melyeket a külvilágban látnak. 4 éves korukban érnek el odáig, hogy szándékosan ragadnak filcet, vagy ceruzát és tudatosan kezdenek el rajzolni velük. Dicsérjük sokat gyermekünket és próbáljuk meg felismerni és kitalálni, mit ábrázol a rajzuk, hiszen ezzel nagyon tudjuk őket ösztönözni. A kicsi gyereknek vásároljunk olyan ceruzát, mely vastagabb, hiszen ezt sokkal könnyebben meg tudják tartani kicsi kezükbe rajzolás közben.
Az a szülő, melynek gyereke kisebb korában nem nagyon érdeklődött a rajzolás iránt, ne keseredjen el. Ahogy elkezdi az óvodát, biztosan ő is marokszámra hozza majd haza, a színesebbnél színesebb rajzokat. Az oviba, ahol minden pajtása leül egy nagy, közös asztal köré rajzolni, biztosan megjön az ő kedve is!
Ebben a korban fontos, hogy sok szín közül tudjanak választani a gyerekek, így még jobban ki tudják önmagukat fejezni. Rajzolás közben folyamatosan tanulni tudják a színeket és azt is, hogy melyik a világos és melyik a sötét árnyalat. Ceruza mellett a filc, a zsírkréta, sőt még sokszor a vízfesték is előkerül az óvodákban, azért hogy a gyerekek valami igazán szépet tudjanak alkotni!
Támogató: www.alter.hu
1524 megtekintés, 1 a mai napon